Sophie ruhái

Sophie két ruhát kapott. Az egyik egy nyárias, virágos ruha, melyben ő is olyan, mintha egy virág lenne:)
A második egy sötétbarna, csipkével díszített ruhácska, melyhez fehér harisnya is készült.

sophie1 sophie2 sophie3 sophie4

2 1

BJD #2 – 01

Ahogy azt már egy előző bejegyzésemben is említettem, nekifogtam a második BJD-nek.
Most már nem vaktában indulok neki a dolgoknak, hiszen már egy babán “túl vagyok”:) de azért most sem lesz könnyű dolgom.
Lesznek változások az előző babához képest. Pl. a teste nem egy, hanem két részből fog állni. Gondolkodom azon is, hogy dupla-jointokat csináljak majd neki, de egyelőre még nem tudom, hogy hogyan lesz.

A készítési technikámon is változtatok egy kicsit. Míg az előző BJD testrészeivel egyszerre próbáltam haladni, úgy ez most másként lesz. Először elkészítettem a fejét és a testét. Amíg ezek nem lesznek tökéletesek, addig nem fogok neki a lábaknak és a karoknak…. Bár a comb-részt  már elkezdtem, de nem akarok vele többet haladni, amíg a fent említettekkel el nem készültem.

Képeket még azért nem hoztam, mert nem szeretném egy kezdetleges valamivel teletömni a blogot. Amint egy kicsit emberibb formája lesz a testnek, rögtön fogok képeket hozni róla!:)